III. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál


A Független Színház Magyarország idén harmadik alkalommal, augusztus 24. és szeptember 15. között rendezi meg a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivált, amelyen Európa több országából mutatkoznak be roma társulatok, produkciók. Az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérben, valamint az RS9 Színház Vallai kertjében kerül sor az előadásokra.  

Az előző két évben (2017 és 2018) storytelling, illetve monodráma előadásokat hívtunk Magyarországra. A fesztivál idén továbbfejlődött és 2019-ben már kamaraszínházi produkciók mutatkoznak be a nagyközönségnek. Célunk a roma színház sokszínűségét, az eltérő műfajokat és témákat egyaránt megmutatni. Az előadók Németországból, Csehországból, Romániából és Magyarországról mutatnak be történeteket a cigányság múltjáról és jelenéről, hétköznapi kihívásairól az oktatás, egészségügy, migráció, integráció és asszimiláció témakörében. „Az eddigiekben egy-egy hős szemszögéből mutattunk be előadásokat, idén azonban az eltérő szempontok, a roma és nem roma közösségek sokszínű viszonyai kerülnek fókuszba” – mondta Balogh Rodrigó a színház művészeti vezetője és a fesztivál igazgatója.

Az előadások magyar és angol nyelvű feliratozás, illetve szinkrontolmácsolás segítségével hazai és külföldi nézők számára egyaránt elérhetőek lesznek.


Dübörgő ifjúság témakörben két előadás lesz látható 2019 augusztusában.


Mindkét előadásban fiatalok szerepelnek, akik munkájukkal az új generáció nehézségeire és aktivitására hívják fel a figyelmet.



A berlini Gorki stúdiója és a bécsi Romano Svato közös produkciója a Németországban született, onnan a közelmúltban kitoloncolt délszláv származású testvérpár valós története alapján készült, professzionális színészek és fiatalok közreműködésével.

Bemutató: 2019. augusztus 24., 18.00, Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér
Az előadás után közönségtalálkozó az alkotókkal.  


Fotó: Nihad Nino Pušija

az ’Örök nyaralás’ című előadásból


A Független Színház Magyarország „Selejtesek” című saját előadásában szintén fiatalok állnak színpadra, hogy az egészségügyben tapasztalható tébolyt, valamint saját traumáinkat és előítéleteinket megmutatva felvessék a kérdést maguknak és a nézőknek is, hogy mi magunk – a panaszkodáson túl – mit tehetünk a helyzet javítása érdekében.

Nyilvános főpróba: 2019.augusztus 23., 18.00 RS9 Színház, Vallai kert
Ősbemutató: 2019. augusztus 25., 18.00 RS9 Színház, Vallai kert
Az előadás után közönségtalálkozó az alkotókkal.




Fotó: Vincze Alina
A „Selejtesek”.


2019 szeptemberében tetemre hívás témakörben két előadás lesz látható.


Míg az egyik előadásban a történelem megidézésére kerül sor, a másik egy fiatal lány halálának előzményeit járja körül.


A fesztivál folytatásaként szeptemberben a cseh ARA Art társulat idézi meg a roma történelmet új formában, cirkuszi elemeket is tartalmazó formanyelven. Az idős roma asszony történetmesélésén keresztül a cigányság eredetlegendájától kezdve, az újkori történelmen és Holokauszton keresztül egészen az államszocialista rendszer asszimilációs gyakorlatáig követhetjük végig a közösség sorsának alakulását.  Bár a történet cseh nézőpontból íródott, a Magyarországon élő roma közösségek szempontjából is fontos témákat és kérdéseket vet fel.

Bemutató: 2019. szeptember 14., 18.00, Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér
Az előadás után közönségtalálkozó az alkotókkal. 


Fotó: Jan Mihalicek
a Pindral című előadásból



A bukaresti Giuvlipen társulat mutatja be egy fiatal roma lány történetét, aki tovább szeretne tanulni, de ebben sem a családja, sem az iskola nem támogatja. A valós történet alapján készült színdarab a lány vívódását több nézőpontból világítja meg, felvetve eltérő megközelítések igazságát, ugyanakkor rámutatva közös felelősségünkre, ami alól senki sem vonhatja ki magát.

Bemutató: 2019. szeptember 15., 18.00, RS9 Színház, Vallai kert
Az előadás után közönségtalálkozó az alkotókkal. 




Forrás: Giuvlipen Theater Company


Mindegyik előadás kapcsán jegyrendelés a szinhaz@fuggetlenszinhaz.hu címen!

A Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál a világ egyetlen nemzetközi színházi találkozója a roma színházak számára, amelynek célja a roma színház és közösségek értékeinek és kihívásainak felmutatása réven megerősíteni a roma közösségeket, és közös platformra hozni a kisebbség és többség tagjait.