Fiatalokat a nézőtérre!


Hívj meg egy fiatalt a Roma Hősök fesztivál egyik előadására, és ajándékozz esélyt, hogy a saját élete hősévé váljon! Ha színpadon látod az életedben jelen lévő kihívásokat, értékeket és lehetőségeket, akkor a való életben is könnyebben kézbe tudod venni saját sorsod irányítását.


A Független Színház idén harmadik éve rendezi meg Roma Hősök színházi fesztivált, amelyen Európa számos országából mutatkoznak be roma társulatok, művészek. A fesztivál célja, hogy megmutassa a roma színház értékeit a roma és nem-roma közönségnek, időseknek és fiataloknak egyaránt. A darabok hősei döntést hoznak és példát mutatnak mindannyiunknak. A korábbi storytelling előadások után idén először négy kamaradarabot láthat a közönség Budapesten.



Milyen darabokat láthatnak a fiatalok?

Idén négy társulat mutatkozik be a Roma Hősök fesztiválon. Augusztusban a Gorki Studio és a Romano Svato közös produkciója a Németországban született, onnan kitoloncolt délszláv származású testvérpár valós története alapján készült. A Független Színház Selejtesek című saját előadásában fiatalok állnak színpadra, hogy tettre készen mutassák be az egészségügyben tapasztalható tébolyt, amely mindannyiunk életére kihat. Szeptemberben a cseh ARA Art társulat idézi meg a roma történelmet újszínházas formanyelven, majd a román Giuvlipen társulat mesél a két világ közt őrlődő, fiatal roma lányról, aki tanulni akart, de ezt nem támogatta a családja és az iskolában sem fogadták be.

Bővebb információk az előadásokról:
http://fuggetlenszinhaz.blogspot.com/2019/07/iii-roma-hosok-nemzetkozi-szinhazi_53.html 

Mikor és hol lesz a fesztivál?
A fesztivált idén augusztus 24. és szeptember 15. között rendezzük meg. Az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérben, valamint az RS9 Színház Vallai kertjében kerül sor az előadásokra. 


Miben tudsz segíteni?

Ha támogatod a kampányunkat, olyan diákokat hívhatunk el a fesztivál előadásaira, akik máskülönben nem jutnának el színházba. Sokan, akik inspirációt meríthetnének az előadásokból, nem engedhetik meg maguknak, hogy színházjegyet vásároljanak, illetve gondot okoz nekik, hogy eljussanak a fővárosba. Őket szeretnénk meghívni a darabra, ehhez azonban a te segítségedre is szükségünk van.


Az alábbi linkre kattintva tudod támogatni munkánkat:

 

Ajándékozd meg színházjeggyel a hátrányos helyzetű fiatalokat, hogy részt vehessenek a roma színház ünnepén!