Pályázati felhívás Roma hősök workshopon történő részvételre


A Független Színház díjmentes képzést biztosít hátrányos helyzetű fiatalok oktatását misszió-szerűen ellátó szervezetek (szakkollégiumok, gimnáziumok, civil szervezetek), illetve oktatási, művészeti szakembereket képző intézetek számára, mely a fiatalok roma dráma-, és színháztörténeti, társadalomismereti tudását gazdagítja, művészeti és együttműködési készségeit, valamint vitakultúráját pozitívan formálja, a felmerülő témákhoz kapcsolódóan felelősségvállalásra ösztönöz.

                                                                                        Roma Hősök workshop a Wislocki Henrik Roma Szakkollégiumban
 
Kiknek a pályázatait várjuk
Azon fent vázolt profillal rendelkező intézetek, szervezetek jelentkezését várjuk, ahol a csoportvezető úgy látja, hogy a fiatalok számára roma drámairodalmi művekben megjelenő, pozitív roma hős megismerése, elemzése és megvitatása fontos ügy, illetve ahol a diákok számára a roma hősök példái döntéshelyzetekre, felelősségvállalásra, aktivitásra és változás- hozásra vonatkozóan példamutató lehet.

Amennyiben a fentiek igényként fogalmazódnak meg közösségében, várjuk pályázatukat a 2019. július 15. - 2019. november 30. közötti időszakban, országos szinten megvalósuló workshop-sorozatban való részvételre.

A Független Színház trénereinek vezetésével a workshop során cigány és nem cigány fiatalokat egyaránt érintő, valóságos roma élettörténeteket feldolgozó európai roma drámák bemutatására, a hősök hátterének, értékeinek, döntéseinek, illetve az általuk hozott változások megvitatására, saját hősök beazonosítására és kreatív bemutatására kerül sor.

A résztvevő fiataloknak fejlődik a gondolkodásuk és kreatív önkifejezésük: legfőbb célunk, hogy saját maguk is fogalmazzák meg történeteiket a témában.

A workshop 2 x 120 perc
Az ideális csoportlétszám minimum 15, legfeljebb 20 fő.

Jelen program keretében 10 csoport számára tudjuk díjmentesen biztosítani a workshopon való részvételt. Ugyanazon intézmény több csoportja számára, valamint a térítésmentes kereten felüli workshopok megvalósítására térítéses formában van lehetőség.

A pályáztató szervezetről
A Független Színház 2004 óta foglalkozik társadalmi témájú színdarabok létrehozásával és gondozásával, továbbá 2009 óta különös figyelmet fordít a hátrányos helyzetű cigány és nem cigány fiatalok művészeti és tréneri képzésére. A Színház Tollfosztás projektje 2014-ben elnyerte az osztrák SozialMarie különdíját. 
A workshopjainkon eddig részt vett közel 90 hazai és külföldi középiskolai és egyetemi csoport 1000 fő diákja és tanáraik egyaránt pozitívan értékelték a részvétel lehetőségét és hatásait.

Jelentkezés és további információ
Az érdeklődő osztályfőnökök/csoportvezetők számára rövid jelentkezési lapot küldünk, melyet kitöltve, aláírva, PDF formátumban, elektronikusan, legkésőbb 2019. június 15-ig várunk a fuggetlenszinhaz@gmail.com e-mail címre.
Túljelentkezés esetén, a pályázatok közül a korábbi jelentkezéseket részesítjük előnyben.
Felmerülő kérdéseikkel, javaslataikkal vegyék fel a kapcsolatot Szegedi Tamás András oktatási programvezetővel, aki a 06.70.415.4797-es telefonszámon, illetve a fenti email címen áll rendelkezésükre.

A csoportvezetőket folyamatosan értesítjük jelentkezésük elbírálásáról.
Jelentkezési lap itt tölthető le!

A program a Nők a Jövőért Egyesület programvezetésével, a Badur Alapítvány támogatásával valósul meg.