A szél gyermekei


Magyarországi ősbemutató a

Roma hősök – II. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztiválon

2018. május 26. (szombat) 18.00, Stúdió K Színház


„Kezet nyújtottam a fiúnak, de ő felállt, egy fejjel magasabb lett, mint én, és ijesztően nézett rám: „Én nem fogok kezet olasz szarzsákokkal!” Erre azt válaszoltam: „Én szicíliai vagyok, nem olasz!” Ez hatott rá valamelyest, ahogy később megértettem, a romák szeretik Szicíliát, Nápolyt és általában jobb a viszonyuk a délolaszokkal.”


A cirkusz-, előadóművész és oktató saját életéről beszél. Számára saját identitása még mindig bizonytalan, ugyanis nagyanyja vélhetően roma származását családtagjai igyekeztek eltitkolni. A főhős 17 évesen, a család fekete bárányaként lelépett, bejárta Európát vándor zenészként, cirkuszosként. Dolgozott többek között Antonionival. Norvégiában 2000-ben járt, és itt tudta meg, hogy a 20. században itt is kínozták a romákat, hittek a sterilizáció és a lobotómia erejében. Majd visszatért Olaszországba, hogy olyan roma gyerekekkel dolgozzon, akikben rajta kívül szinte senki sem hitt. Az állampolgárság nélkül, elzárt gettókban élő gyerekek részvételével együttest hozott létre. 


Jegyvásárlás ezen a linken lehetséges.


író és előadó: Sebastiano Spinella

Angol nyelven magyar felirattal
Az előadás után közönségtalálkozó az alkotóval.