Roma Hősök – interdiszciplináris kurzusfejlesztés


Pályázati felhívás hazai felsőoktatásban dolgozó oktatók számára

A Független Színház Magyarország pályázatot hirdet hazai felsőoktatási intézményekben dolgozó oktatók számára, akik a 2018/19-es tanév őszi szemeszterében önálló kurzust indíthatnak, és a kurzus keretében szívesen foglalkoznának a „Roma Hősök” valamely vonatkozásával. 
Amennyiben szeretne megismerkedni az európai roma kortárs drámák és színházi előadások tartalmával, valamint művészeti, kommunikációs, társadalmi, pszichológiai és egyéb kontextusaival, továbbá szívesen tartana a témához kapcsolódóan kurzust valamely felsőoktatási intézményben, várjuk jelentkezését!
Mi az a Roma Hősök?
A Roma Hősök Storytelling Fesztivál idén második alkalommal kerül megrendezésre. Ez az esemény a roma színház értékei mellett a roma közösségek történeti és jelenkori társadalmi vonatkozásaira, valamint a „roma hősök” narratíva identitásformáló és aktivizáló potenciáljára egyaránt figyelmet irányít. 
A 2017. évi fesztiválon Alina Serban saját életéről, Mihaela Dragan a korai házassággal szembenéző romániai roma asszonyokról, Richard O’Neill a skót travellerek jogaiért síkra szálló Jess Smithről, Dijana Pavlovic a svájci jenisheket célzó népirtás áldozatai közé tartozó Mariella Mehr életéről készült művei kerültek bemutatásra. A darabok részleteiről készült videók elérhetőek itt. A fesztivál kommunikációja révén közel másfél millió európai állampolgár értesült a roma előadó-művészet valamint a roma hősök értékeiről. A tavalyi fesztiválhoz kapcsolódóan oktatási módszertan jött létre, valamint workshopok valósultak meg számos helyszínen, továbbá egyetemi kurzus az ELTE kommunikáció- és médiatudomány szakán. A kezdeményezés a roma közösségek tagjainak megerősítésében és az eltérő szakmák, témához kapcsolódó ismereteinek fejlesztésében egyaránt jelentőséggel bírt. Az idei fesztiválon a tavalyi négy mellett további nyolc alkotás kerül bemutatásra és feldolgozásra, válik az oktatási módszertan részévé.
Miért fontos ez?
Az aktív, döntéshozó és változást indító drámai karakterek minden kultúrában együtt jelennek meg a polgárosodással – az ókori görögöktől, az Erzsébet-kori színházon át, a reformkori Magyarország színházáig, vagy az amerikai klasszikusokig.
A storytelling műfaja számos téma és információ hatékony átadására alkalmas mind a történetmesélő, mind a történetet befogadók szempontjából fejlesztő, tudatformáló hatással bír.
A történeteken keresztül számos ismeretet nyerhetünk Európa eltérő társadalmainak múltjára és jelenére vonatkozóan.
A „hős” narratíva alkalmas más narratívák átkeretezésére, és eltérő csoportok aktivizálására, megerősítésére.
A roma színház a kulturális örökség részeként is fontos szereppel bír.
A program lehetőséget ad a szakok sajátosságai mentén kialakított módszertanok tartalmi és pedagógiai hasonlóságainak, különbségeinek a megismerésére, elemzésére.

Mit nyújtunk?
  • Részvételi lehetőséget a Független Színház szakértői által facilitált kétnapos workshopon, melynek keretében az alábbiakra kerül sor:
  • Jelenkori roma drámai művek és színházi előadások megismerése, feldolgozása – kapcsolódó történeti és társadalmi vonatkozások, kommunikációs keretek és hatások, formanyelvi elemek, identitásformáló potenciál, illetve más, a résztvevők által behozott interdiszciplináris szempontok mentén;
  • Téma és tartalmak feldolgozására alkalmas pedagógiai módszerek megismerése;
  • Kurzustervek kooperatív módon történő kialakítása.
  • Nem budapesti résztvevők esetén utazást, szállást, valamint minden résztvevő számára étkezést biztosítunk a workshophoz kapcsolódóan.
  • A drámák szövegkönyvét, részletek videófelvételét, a kapcsolódó anyagokat elérhetővé tesszük. (A tavalyi fesztivál teljes anyagait a workshop során, az idei anyagokat az elkészülés után azonnal. A workshop során az idei darabok illetve a kapcsolódó anyagok még csak részben lesznek elérhetőek.)
  • Utánkövetés, mentorálás, tudásmegosztás a kurzustervek megvalósítása és értékelése során.
  • Minimum 60.000,- Ft díjazást az oktatók számára részletes, 2018 őszi szemeszterére vonatkozó kurzusterv kialakítása esetén.
  • Részvételi lehetőséget a világon egyedülálló komplex kulturális-oktatási-társadalmi kezdeményezés – a Roma Hősök – fejlesztésében és terjesztésében – egy sokszínű dinamikus csapat tagjaként.
Mit várunk el?
  • Aktív részvétel a kétnapos workshopon (2018. április 14-15-én);
  • Részletes kurzusterv kialakítása, és véglegesítése legkésőbb a workshop után két héten belül;
  • Témához kapcsolódó felsőoktatási kurzus megvalósítását a 2018/19-es tanév őszi szemeszterében;
  • Kapcsolattartás a Független Színházzal a kurzus megvalósítása során;
  • Eredmények, tapasztalatok megosztása a kurzus zárása után rendezett szimpóziumon.
Jelentkezés módja
Jelentkezni a kitöltött pályázati adatlap és szakmai önéletrajz megküldésével 2018. március 30-ig lehet a szinhaz@fuggetlenszinhaz.hu e-mail címen. 
Bővebb információt a fenti e-mail címen, illetve a 0620/390-5403-as telefonszámon tudunk nyújtani.

Kapcsolódó oldalak
http://fuggetlenszinhaz.blogspot.hu/ 


A program megvalósulását a Badur Alapítvány támogatja.