„Nem baj, hogy én utálom a
cigányokat...?”
 |
| A díjátadó után Macher Judit, Balogh Vivien, Szabó Angéla és Boros Tamás |
- tette föl a kérdést egy diák. Hasonló kérdésekre a fiatalok legtöbbször a rasszizmus megerősítő, vagy a
tolerancia helytelenítő válaszait kapják.
Érdemi vita és megismerés lehetőségét
aligha.
A Tollfosztás kortárs trénerei azonban nem esnek kétségbe, nem intik
helyre a gyereket: „Semmi sem baj, azért jöttünk, hogy őszintén beszélgessünk
veletek erről.”
De mi is ez a Tollfosztás, ami
május elsején elnyerte a SozialMarie különdíját Bécsben?
- Az első színdarab, ami valós történeteken keresztül mutatta be, hogyan jutottunk el az elmúlt években cigány és nem cigány gyerekek meggyilkolásáig. Hogy abban, ami körülöttünk és velünk történik az iskolában, tömegközlekedési eszközökön, a munkahelyünkön és az otthonainkban, abban mindannyiunknak: tanároknak és szülőknek, vezetőknek és alkalmazottaknak egyaránt felelősségünk van. Hogy hiába álltatjuk magunkat, a gyerekek átlátnak rajtunk, mindaddig, amíg el nem homályosítjuk a látásukat, vagy meg nem gyilkoljuk őket – így vagy úgy, fegyverrel vagy hallgatással.
- Színházszakmai képzés cigány fiataloknak, akiknek a színházi struktúrában a mai napig nincsen helyük, hiába követel tehetségük és gondolkodásuk méltó helyet számukra.
- Hazai és nemzetközi előadások, amelyeken a fiatal alkotók szakmai munkájukkal és nem szociális szánalom miatt arattak sikert.
- Film, amelynek segítségével már tömegekhez el tud érni a számos kérdés és történet, amiről igenis vitatkoznunk kell, nem csak a belvárosi értelmiségnek, aki színházba jár, hanem azoknak a fiataloknak is, akik valamiért mindig kimaradnak a párbeszédből.
- Kortárs trénerek képzése, akik saját hiteles személyiségükön keresztül tudnak bevinni a diákok közé jelenkori társadalomismeretei tényeket és cigány művészeti értékeket – amelyek a tankönyvekben hiányoznak, vagy csak torzképként jelennek meg.
- Iskolai műhelynapok, amelyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a fiatalok őszintén megoszthassák saját élményeiket, véleményeiket, megvitathassák gondolataikat előítéletekről, megkülönböztetésről és számos olyan kérdésről, amivel mindannyian szembesülünk függetlenül attól, melyik családba születtünk. A fiatalok a műhelynapokon nem csak beszélnek, hanem közös alkotások révén reagálnak a világra, amiben élnek, és üzeneteket fogalmaznak meg arról, hogy milyenné tehetnénk a világunkat, ha nem csuknánk be a szemünket és nem mindig a másikban keresnénk a felelőst.